| Győzelem a Cápák ellen, negyedik hely az U14-es bajnokságban | |
| 2010-05-31 07:53:32 | |
Igen tartalékos csapatunk küzdelmes mérkőzésen győzött a két sorral felálló Vajda WS ellen. |
|
Azt már korábban tudtuk, hogy egyik kapusunk biztosan nem védhet sérülése miatt, de sajnos egy rejtélyes vírus miatt újabb két játékos esett ki a csapatból. A csapat krémje azonban ott volt Piliscsabán, ahollehet, utoljára lépett fel csapatunk.
Az első harmad elején inkább a vendégek domináltak és alig 5 perc elteltével remek találattal meg is szerezték a vezetést. Rákapcsoltunk, helyzetekig sőt kapuvasig is eljutottunk, de nem sikerült az egyenlítés.
A második harmad remekül indult, Frigyik Roli lőtt szép gólt, majd a harmad feléig már két góllal voltunk jobbak ellenfelünknél. Be kell vallani, amennyire nem volt szerencsénk az első harmadban olyannyira segített minket Fortuna a másodikban, bár úgy gondolom sokat tettünk azért, hogy így legyen.
A záró játékrész e4lején alaposan megleptek minket a cápák. Nagyon megindult a vendégcsapat és Tóth Ádám révén szépítettek (3-2). Szerencsére idejében kapcsoltunk, Kobu szép gólt lőtt Piski Nándi pazar átadásából. A 9. percben Kobu megduplázta góljainak a számát, így a végére már nem maradt izgalom.
Maroknyi csapatunk, kapus nélkül nagyot küzdött és megérdemelten győzött a Vajda WS ellen.
Zone U14-es OB, 12. forduló
Torpedo JSC-Fort Kft. - Vajda White Sharks 5-2 (0-1, 3-0, 2-1)
|






